Isten és a „vadbarom” fizikus
Isten és a „vadbarom” fizikus
2017-09-08 Isten és a „vadbarom” fizikus bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolvaStephen Hawking, a világ legismertebb elméleti fizikusa nemrég jelentette meg új, „The Grand Design” (A Nagy Alkotás) című könyvét, amelyben a nagy gondolkodónak egy teljesen új, „ateista” istenképét ismerheti meg az olvasó. A könyv óriási botrányt kavar a világ minden táján, ám kétségtelenül az oxfordi fizikus legércesebb kritikája hazánkból érkezett: nemes egyszerűséggel levadbarmozták („dobitoc”).
E jeles mondat Dan Negru újságíró, médiaszemélyiség blogján jelent meg, ahol a televíziós bemondó a négyosztályos nagymama rendületlen hitét dicséri, és az addig általa is „becsült és tisztelt” fizikust ócsárolja kritikán aluli hangnemben. Sorait olvasva egy elavult, igen sajátosan romániai (értsd: ortodox) eszmét látunk megnyilvánulni, amelyről érdemes néhány szót ejteni, különösen e könyv apropója révén.
A könyv és a vehemens ellenzők összecsapása nem más, mint az ateista tudomány és a vak hit ördögi harca. Hit és ráció nem tartozik egy kalap alá, de a nagy káoszban meg lehet találni az összhangot. Stephen Hawking meglehetősen sikerhajhász könyve ugyan tökéletes összefoglalója az elméleti fizika legújabb eredményeinek (M – teória és a szuperhúrok elmélete) és a 11 dimenziós világegyetemnek, ám azzal, hogy a Felsőbbrendűt kizárja a világegyetem létrejöttének és működésének folyamatából, a neves tudós csatlakozik az evolúcióbiológus Richard Dawkins által is képviselt ateista világnézethez. Ám ezt a könyvet, ahogy Hawking világképét sem, nem szabad egysíkúan, axiomatikus kijelentésekkel elemeznünk. Az idősödő és egyre gyengülő szerző könyvében összegez: nemcsak a fizika, mint tudományterület legújabb eredményeit tárja ismét briliánsan emészthető és közérthető módon az olvasó elé, de művelt, állandó elmélkedőhöz méltóan rövid összefoglalóját is adja az emberiségnek Istenről és a világról alkotott viszonyáról. Stephen Hawkingnak megadatott az a keveseknek járó széleskörű tudás és ismeret, amellyel olyan gondolkodók és tudósok sorába emelkedik mint Newton, Leibniz, Kant vagy Einstein. A testében meggörnyedt, de szellemében éber fizikus ma egyféle útmutatója a tudomány és a közemberek istenkeresésének is: számos művében pajzánkodik Isten és a világ nagy mozgatórugóinak kapcsolatával. Megteheti, hisz ma az emberiség haladó és felvilágosult része lassan háromszáz éve bátorkodik a tudományt és Istent együtt elemezni. A kettő sem Newton teológiájában, sem Hawking műveiben nem zárja ki egymást. Ma a tudomány mérhetetlen távlatokat nyit az ember számára, de önismeretének és örök kérdéseinek csak egyféle alternatívája lehet. Ahogy a vallástörténet Rudolf Otto óta a „szent” megnyilvánulását társadalomtudományi, szellemtörténeti folyamatnak tekinti, úgy a fizika néhány filozofáló alkata – Albert Einstein, Richard Feynman, Carl Sagan vagy az említett szerző – óhatatlanul is keresi Istent tudományága világában.
Míg a vallástörténész istenek születésénél, vallások létrehozásánál és bukásánál bábáskodik figyelve a folyamat és a megnyilvánulás jellegzetességeit, addig a fizikus a világ nagy erőit ismerve átléphet egy másik dimenzióba: ő nemcsak elméleti fizikus lesz, aki tudja, miért forog a Föld és miért robban egy szupernóva, de egy bizonyos tudáson túl már bátorkodik Istent is keresni ezekben a folyamatokban. Sem a vallásokról és istenekről, az Eliade-i „szakrálisról” elmélkedők, sem ezek a nagy fizikusok nem tudják a végső, nagy választ. Ám úgy gondolják, hogy ma, amikor az információrobbanás révén mindenki „személyreszabott” istennel rendelkezik, nekik is joguk és igényük, hogy kételkedjenek és átfogóan, felvilágosult elmével kutakodjanak.
Ha Stephen Hawking a maga bámulatos zsenialitásával képes kimondani azt, hogy a világegyetem létrejöttében nem vett részt Isten, azzal két dolgot jelent ki: tagadja egy személyes Isten jelenlétét és megnyilvánulását, és önmaga személyes világképét tárja az olvasó elé. Nem tesz mást, mindössze kontemplál, gondolkodik és jópénzért megírja ezt. Tehetsége és neve megvan hozzá.
Ezzel szemben mit tesznek a vakon hívők, akik egy előre gyártott istenképpel igyekeznek félelmeiket legyűrni? Vadbaromnak nevezik a világ nagy elméit és gondolkodóit.
Ma Románia lakosságának jelentős része vakon hisz. A Bibliát sokan ma is szó szerint értik és alkalmazzák, a pópa, a tiszteletes vagy a főtisztelendő atya szavát dogmaként értelmezik. Istenük egy kép, egy templomtorony vagy egy megszokott keresztvetés, amelynek teológiai hátterét aligha értik. Ez a fajta ortodox istenkép és gondolkodásmód jól tükröződik gazdaságban, emberközi kapcsolatokban, családban és politikában is. Éretlennek hat, amely a XXI. században már fájóan igényelné a változást. A személyes istenek korában a „hivatalos” keresztény Istent sem ismerik: a XX. század nagy protestáns és katolikus teológusainak reformja után valahol máshol kellene a kereszténység Istenét keresni.
Amikor végre Galileo és Darwin is „megbocsátást” nyert és a feketelyukak pápai enciklikákba is beférkőztek, akkor a közembernek is újfajta módon kellene hitről, istenről és világról elmélkednie. Semmiképp sem a tudományos világot megtagadva és a világ vezető fizikusát lebarmozva….