Jézus és a rock and roll

Vajon hallgathat-e egy hívő keresztyén fiatal rockzenét? Hogyan lehet megkülönböztetni az építő és a káros hatásokat? Mit tehet egy lelkész a fesztiválokon megforduló, gyülekezetébe járó kamaszokért? – erről is szó esett az idei Csillagponton.

Elhatárolódás és küzdelem
Felnőttként tért meg Istenhez, ez azonban nemcsak felszabadulást és megnyugvást hozott az életébe, hanem nyugtalanító kérdéseket is felvetett. Mielőtt keresztyén hitre jutott, a popkultúra bűvöletében élt. Horváth Gergely tíz évig vezette a Kultúrfitnesz című műsort a Petőfi rádióban, kívülről fújta a rockszámokat és azonosult a rock and roll életérzéssel is. Azonban mint mondta, megtérése után megváltozott a viszonya ahhoz a kultúrkörhöz, amelyben nap mint nap élt és dolgozott.

„Sokáig kerestem a példákat, hogy vajon felnőtt megtérők hogyan viszonyulnak a popkultúra termékeihez: dalokhoz, könyvekhez, filmekhez. Eleinte legszívesebben teljesen elhatárolódtam volna minden ilyen műalkotástól, de nem lehetett: be kellett mennem a munkahelyemre. Fél évig tartott ez az állapot, mígnem Isten arra vezetett, hogy maradjak. De semmi sem maradt ugyanolyan. Rájöttem, hogy a kérdéseimre nekem kell választ találnom, ami lényegesen melósabb. Végiggondoltam, hogy vajon hogyan vezet a Biblia ebben a kérdésben. Nem vagyok teológus, de hosszú belső küzdelem után megszületett a tanúságtételem egy könyv formájában Jézus és a rock and roll címmel. Ennek a freestyle esszének a célja, hogy beszélgetéseket indítson el arról, hogyan viszonyuljunk mi, élő hitű emberek a popkultúrához, és arról is, milyen zenével dicsőíthetjük Istent.

Tragikus végkifejlet
A Csillagponton is erről folytatott pódiumbeszélgetést Horváth Gergely és Bella Péter református lelkipásztor. A téma két világhíres rockzenész közelmúltbeli tragikus halála miatt különösen aktuálisnak bizonyult. Chester Bennington, a Linkin Park énekese és közeli barátja, Chris Cornell, a Sound Garden és az Audioslave nevű formációk énekese néhány hónap különbséggel egyaránt önkezükkel vetettek véget életüknek. Egyikük 41, másikuk 53 éves volt. Mindkettejük zenei munkássága felmérhetetlen hatást tett az elmúlt évtizedek ifjú generációira, a Linkin Park nyár eleji, telt házas koncertjén hazánkban is 45 ezren vettek részt a soproni VOLT fesztiválon.

A közönség soraiban ott volt Bella Péter református lelkész is, aki a KözösPont fesztiválmisszió egyik spirituálisaként azért volt a helyszínen, hogy igény szerint beszélgessen a szórakozó fiatalokkal, szükség esetén lelkigondozza őket. A lelkész ugyan a koncertet a felénél otthagyta, de emlékezett rá, hogy a csuklyában és napszemüvegben fellépő énekes, Chester Bennington egy ponton levette az arcát és a szemét takaró kellékeket, és kapcsolatot teremtett a közönséggel. „Hozzá tudtak érni, meg lehetett ölelni. Akkor póznak tűnt, de utólag látszik, hogy több lehetett annál” – fogalmazott.

Rockerből lelkész
Bella Péter elmondta: nem volt mindig ilyen kritikus, általános és középiskolásként a rockzene bűvöletében élt. Metál- és trash-zenekarokat hallgatott, ahogy ő mondja, egyre izgalmasabb, bonyolultabb zenéket. Tizennégy éves koráig csak kívülről látott református templomot, aztán egyszer csak elhívták egy ifibe, és ott ragadt. Krisztusra talált, konfirmált is. „Innentől kezdődtek a bajok” – mosolyodik el. „Addig halálfejes pólókat hordtam, hosszú hajam volt. A megtérésem után mindent kidobtam, felgyújtottam, ami a rock-kultúrához tartozott. Másfelől közelítve: megváltam az addigi útkeresésem mérföldköveitől, segítőitől. Ez a szélsőséges és vonalas kegyesség, amit magamra vettem, sok mindentől megvédett, de egy idő után szűknek bizonyult. A teológián differenciáltabb lett az élettapasztalatom, gazdagodott a hitem. Lassan újra elkezdtem metálzenét hallgatni, de már másképp. Ma is kikapcsolódásként hallgatom, egyfajta műkedvelőként, csakhogy már nem ránt úgy be, mint tizenévesen.”

Mindenestül káros?
Hogy miért lehetett óriási hatása kamasz lelkére a rockműfaj, arról azt mondta: érzéseit, amelyeket nem tudott kifejezni, a zenészek fogalmazták meg. „Gyakran nem is a szöveg, hanem a zene, a ritmus segített feldolgozni a bennem felgyülemlett dühöt, feszültséget. Ma már sokkal jobban tudom értelmezni a zenét, tudom, miért és mire lehet jó eszköz a gitár vagy a különböző effektek, és azt is, miről szólnak az angol szövegek, amiket gyerekként alig értettem. Érzelmileg most is hat rám a zene, de ma már gondolkodom róla. Hiszen felnőttem, jobban megismertem magam, az életem, és egyre jobban ismerem Krisztust, aki kísér engem ezen az úton. Már nem kell félnem attól, amitől a hívő életem elején tartottam: hogy a rockzene mindenestül káros. Egy-egy szám legfeljebb olyan érzéseimmel szembesít, amelyeket aztán önismereti munkába csatornázok. Persze, van köztük olyan is, ami ugyanúgy megterhel, mint annak idején. Ezeket a dalokat nem is vettem vissza a lejátszási listámra – igaz, ugyanannak a zenének az akusztikus verziója sokkal kevésbé lehangoló.”

Üvöltés vagy ima?
A fiatal lelkész úgy véli, akárcsak neki kamaszként, úgy a nehéz sorsú rockénekesek számára ugyancsak egyfajta terápiás eszköz lehetett, hogy valamit tudtak artikulálni fájdalmukból. „Kérdés viszont, hogy mindez mennyit segít, és hol van a határa, vagyis hová taszít egy bizonyos pont után ez a véget nem érő üvöltés és fájdalom. Mit lehetne még kezdeni a gyógyíthatatlan, mások okozta sebekkel? Egy biztos: sok millióan hallgatják ezeket a dalokat szerte a világon, és köztük nagyon sokan vannak, akik még ki sem üvölthetik a fájdalmukat.”

Horváth Gergely megjegyezte: a szociálisan érzékeny Chester Bennington egy rádióinterjúban arról beszélt: benne két Chester lakik. „Az egyik rombolja a környezetét, és azzal nem tud leülni magában. A másik önmaga, és ő üvölt benne.” A rádiós hozzátette: miközben a kiadott düh a zenész életben maradását jelentheti, kérdés, mit kezdjünk a kettős megítélésű dalok szövegével keresztyénként, ha előadóik életének ez a vége.

A református lelkész szerint abban az esetben, ha az üvöltés egy imádság része, akkor nemcsak az énekes, de a hallgatóság is tisztában van vele, hogy milyen irányba hangzik a kiáltás – és ez kulcsfontosságú.

Ami kimondható
„A tehetetlenség a lehetetlenségből fakad, meg a letehetetlenségből” – fűzte hozzá a rádiós, aki egyetértett azzal, hogy a valódi zsoltárok és a rockszámok között szakadék húzódik. „Nem mindegy, hogy az élő Istenhez beszélsz vagy reménytelenül ontod ki magadból a fájdalmat. A kimondhatóság mindenesetre közös vonása a zsoltároknak és ezeknek a daloknak. Gyakran találkozom azzal, hogy sok hívő testvéremnek kérdés, hogy kimondhatók-e az érzései, hiszen neki van Megváltó Ura. Miközben a zsoltárok maguk is arra bátorítanak, hogy fogalmazzuk meg az érzéseinket, mondjuk ki – Istennek.”

Az ördögtől való?
Arra a kérdésre, hogy a rock and roll az ördögtől való-e, a református lelkész azt mondta: minden zene az ember kezében van, a kérdés az, hogy az ember kinek a kezében van. „Kulcskérdés, milyen irányba hangzik a kiáltás. Az ördög csalogat, használ, arra buzdít, hogy éld meg az érzéseid, pörgesd fel magad. Erre jó eszköz a rock and roll. Ezért félút csak, ha önmagáért való. Ha viszont tovább mutat a megoldás felé, vagyis egy olyan útnak a része, ami Istenhez vezet, akkor az Őt dicséri.”

Ugyanaz az eszköz
Az ember felelőssége azért sem kerülhető meg, mert ugyanaz a hangszer más-más ember kezében más-más hatást fejt ki a hallgatóságra, ezért a célja is más – fejtette ki a lelkész. „Egy gitárt bármire használhatsz, összetörheted, játszhatsz rajta olyan dalt, ami a legbomlasztóbb hatással bír, de a legszebb, Istent dicsőítő zsoltárokat is előadhatod rajta. A hang, a ritmus és a dallam, vagyis mindaz, amit zenének hívunk, ennyire jelentékeny eszköz az ember kezében.”

Végletek és szakértelem
Fontos lenne, hogy a kamaszok mellett ott álljon valaki, aki segít nekik értelmezni a rockzenét és a dalszövegeket – tette hozzá. „Szükség lenne szakértőkre, akik tudnak erről beszélni, és nagyon jó lenne, ha a szakértők beszélnének erről – minimum zenéhez értő és minimum hívő emberek. Sajnos ehelyett végletekkel találkozom. Vagy azzal, hogy amiben nincs Jézus neve, az már rossz, vagy azzal, hogy ezzel a kérdéssel nem fontos törődni.”

Érett fiatalok
Hogy mit tehet egy lelkész, aki nem feltétlenül rockszakértő? Bella Péter úgy véli, a zene csak tünet, ezért ha leül egy fiatallal beszélgetni, belőle indul ki, és abból, hogy miért fontos neki az a zene vagy bármi más, ami foglalkoztatja éppen. „Tanácsolni csak annyit tudok, hogy ha valami káros annak a fiatalnak, akkor inkább ne engedje be. Ha viszont azt látom rajta, hogy érett, fel tudja dolgozni az adott hatást, nem kritikátlanul fogadja, hanem dialógust folytat vele, sőt, akár pozitív hatással van rá, akkor miért ne lehetne dolga vele már most? Persze, vannak egyértelműen káros hatások is, de elsősorban azt az embert kell megérteni, aki ott ül velem szemben: ő hogy van, ő hol tart.”

Mércék
A keresztyén embernek van mércéje, amihez mindent viszonyít – tette hozzá a lelkipásztor. „A nehézséget az okozza, hogy a világ nem ad mércét, és csak úgy önmagában sok mindenről nem tudják az emberek megítélni, hogy az jó-e vagy rossz. Gyakran a rocksztárok maguk is mércék akarnak lenni, ezért azt is fel kell dolgozni, milyen az az énekes, aki énekel, hogyan énekel, miért szerezték azt a dalt. Ha viszont nekünk van egy mércénk, az Istennel való kapcsolat, akkor az elegendő ahhoz, hogy eligazodjunk.”

Megtanulni válogatni
„Az elhatárolódás is egyfajta megoldás, de legfőképpen azt kellene megtanulnunk, hogyan értelmezzük, hogyan tegyük helyükre a minket érő hatásokat” – ezt már Horváth Gergely mondta kérdésünkre. „Feladatunk meglátni mindenben azt, ami krisztusi. És ami krisztusi, azt nem vethetjük el, ami viszont nem, az előtt muszáj, hogy lehúzzuk a rolót. Ez személyes munkát igényel, főleg, mivel gyakran keveredik egy élményen belül is, ami Istenre mutat, és ami nem. Vannak olyan dolgok az én életemben is, amit egyszerűen egy vers pontosabban megértet, mint a Szentírás, ami nem feltétlenül arra van, hogy egy-egy konkrét kérdést kifejtsen.”

A rádiós szólt arról a felelősségről is, amit műsorszolgáltatóként hordoz a társadalomban. „Hosszú évek munkája után eljutottam oda, hogy amit én létrehozok, annak a kimeneti értékére figyelek. Amit magamhoz veszek, azt meg megpróbálom szűrni, amennyire lehet, de nem félek attól, hogy valami elér, ami rossz hatással lehet rám, mert megtanultam megkülönböztetni, mi az, ami jót tesz és mi az, ami nem.”

Az iszap és az arany
Arra a kérdésre, hogy milyen zenével lehet Istent dicsérni, a rádiós azt mondta: „Nem szabad eltérnünk az Igétől, de figyelembe kell venni a zenei szocializáltságot is, és a kifejezés kortárs eszközeit, mert a ma embere ezekkel dolgozik és ezekből ért. Nem a death metalról beszélek, de a műfajok többségére igaz, hogy kevert módon jelennek meg bennük az élet igazságai. Ez olyan, mint az aranyásás. Merítünk az iszapból, és egy szita segítségével megtartjuk az aranyszemet. Nem tekinthetjük értéktelennek az iszapot, hiszen benne van az arany. És ki tudja: ha az iszap púpos, lehet, hogy a benne rejlő érték is nagyobb. Mind az élet vizében állunk, és azt rostáljuk meg, amit ez a folyó magával hord. És nem dobhatjuk ki az aranyat.”

Horváth Gergely Jézus és a rock and roll című könyve megvásárolható a budapesti Bibliás Könyvesboltban is (1092, Bp., Ráday utca 28).